Tevékenységeim
Az író
Az idegenvezetés mellett, a „holtszezonban” (decembertől márciusig) kezdtem el írni az első saját könyvemet, öt év – öt tél – kellett hozzá, hogy 2016 novemberében megjelenjen. Eredetileg a fővárosról szóló mesekönyvnek szántam a fiaimnak, nevek és dátumok nélkül, de ahogy teltek az évek és nőttek ők is, úgy formálódott át bennem egyre inkább egy ismeretterjesztő történelmi olvasókönyvvé, családi útikönyvvé.
Mesélő Budapest

A könyv nyolcadik kiadása 2023-ban jelent meg új borítóval, bővített tartalommal és hat városi sétával került a könyvesboltok polcaira.
Díjak/jelölések
2017-ben az Aranykönyv internetes szavazáson az előkelő második helyet szerezte meg.
2017 Fitz József díj
Zenélő Budapest
2023. április 14-én a Béke Szállóban különleges estet tartottunk: megidéztük a fovárosba látogató zeneszerzők közül jónéhányat. Felcsendültek ismert dallamok, és a várostörténeti kalandozás után kedvenc fogásaikat is megkóstoltuk.
Író-olvasó találkozók
Kérésre szívesen megyek iskolákba, művelődési házakba, tartok dedikálással egybekötött író-olvasó találkozót, várostörténeti előadásokat (interaktív módon is).
Referenciák
Adonyi Művelődési Központ
Tittel Pál Könyvtár, Eger
Gyömrő Városi Könyvtár
Tatabányai Városi Könyvtár
Greater Grace International School
Fővárosi Szabó Ervin könyvtár tagkönyvtárai (Központi Könyvtár, Dagály utca, Budafok, Karinthy utca, Terézváros, Rákoscsaba, Újpest, Kőbánya, Török utca)
Csekovszky Művelődési Ház